Előző
Következő

2016

Április 17.

Az először megrendezett országos Automotív Foci Kupán az Opel Szentgotthárd kispályás csapata veretlenül második helyezést ért el. Az 56 részvevő csapat között jelen voltak az ország legjelentősebb autóipari gyártói és beszállítói továbbá a Külgazdasági és Külügyminisztérium valamint a Nemzeti Befektetési Ügynökség is egy-egy csapattal.

Február 1.

Grzegorz Buchal-t nevezték ki az Opel szentgotthárdi gyárának vezérigazgatójává Solt Tamás utódjaként.

 

Grzegorz Buchal Gliwice-ben, a Műszaki Egyetemen szerzett diplomát az Automatizálási, Elektronikai és Informatikai fakultáson. A General Motors vállalatcsoporthoz 1997-ben csatlakozott, rendszermérnökként dolgozott az Opel gliwicei gyárában, Lengyelországban. Pályafutása során különböző pozíciókat töltött be Európa szerte, a lengyelországi Gliwice-én, a spanyolországi Zaragozán át a németországi Rüsselsheim-ig, egyre magasabb pozíciókba lépve. Volt például a szintén lengyelországi Tychy motorgyárgyár igazgatója is. Jelen kinevezése előtt Grzegorz Buchal az Opel/Vauxhall gyártási stratégiáért és tervezésért felelős igazgatójaként globális munkakörben tevékenykedett.

2015

December 11.

A vállalat összesen 37 laptopot, 13 asztali számítógépet, 4 darab workstationt adományozott oktatási intézményeknek, valamint a Szentgotthárdi Mentőállomásnak, továbbá az iskolák részére tíz motort is átadott az oktatás színvonalának növelése céljából.

 

Az Opel nagy hangsúlyt fektet a társadalmi szerepvállalásra. A számítógépek és motorok adományozásával segítik az intézmények eszközparkjának bővítését.

Szeptember 10.

Szentgotthárdon Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Joachim Koschnicke, az Opel Group kormányzati kapcsolatokét felelős alelnöke, és Solt Tamás gyárigazgató ünnepélyesen felavatta az Opel új Tudásközpontját. Az eseményre fél évvel az után került sor, hogy tavasszal ugyancsak Szijjártó és Koschnicke bejelentette a félmilliárd forint értékű projektet.

Június 17.

Elkészült a Szentgotthárdon gyártott 8 milliomodik motor, mely a Flex gyár legújabb terméke, az új 1.4-es turbó SGE (small-size gasoline engine). Ez a motor kerül az új Astra modelljébe is.

Február 27.

Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter és Joachim Koschnicke a General Motors európai kormányzati kapcsolatokét felelős alelnöke az Opel Szentgotthárd Kft. 1.7 millió eurós oktatóközpont létrehozásáról szóló beruházását jelentette be. Az Opel Szentgotthárd számára rendkívül fontos beruházás keretében a gyár területén egy új oktatóközpontot fognak létrehozni.

Ezzel az Opel Szentgotthárd újabb lépést tesz a munkaerő-utánpótlás biztosításának és a Nyugat-magyarországi régió duális képzési lehetőségének fejlesztése, valamint a duális szakképzés minőségi ellátása és támogatása érdekében.

A duális szakképzések tekintetében az automatikai technikus, gépi forgácsoló és villanyszerelő szakmák oktatásához tanműhelyek kerülnek kialakításra, de a központban hozzák létre a következő tanévben induló szombathelyi duális gépészmérnök-képzés gyakorlati oktatóbázisát is, ahol a hallgatók elsajátíthatják a mérnöki ismereteket.

 

Január 31.

A Nyugat-Dunántúli Környezetvédelmi Központ Alapítvány a negyedik alkalommal adta át a „Környezetvédelemért” díjakat. Az idei évben az Opel Szentgotthárd Kft. nevében Solt Tamás, gyárigazgató vehette át a megtisztelő elismerést

2014

November 27.

A Siemens idén áprilisban először Magyarországon is meghirdette a rangos Werner von Siemens Hatékonysági Díjat, amellyel a hazai vállalatok, intézmények és szervezetek fenntarthatóságért tett erőfeszítéseit hivatott elismerni. Vállalatunk az ipari gyártás kategóriában nyújtotta be pályázati anyagát. Az emulzió-ellátó berendezések fejlesztésének köszönhetően a gyár több mint 49 millió forintos kiadást, 595 tonna CO2 kibocsátást és mintegy 660 háztartás energiafogyasztásának megfelelő villamos áramot takarít meg. A rangos díjat Dale A. Martin, a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója adta át Haszon György, a Gyári Szolgáltatások igazgatójának.

November 20.

A KÖVET Egyesület a Fenntartható Gazdálkodásért hosszú távú célja a szervezetek fenntarthatóvá válásának segítése. Az Ablakon Bedobott Pénz Program a KÖVET Egyesület egyik legsikeresebb kezdeményezése, melynek keretében az Opel Szentgotthárd a „Legszebb mosott gyümölcs a tálban”, azaz a ráfordítást nem igénylő intézkedések kategóriájában nyerte el a fődíjat. A vállalat a fejlesztésekkel - tehát pusztán szervezési, viselkedési változtatással -, ért el jelentős környezeti teljesítmény javulást, mely mintegy 86,7 millió forint megtakarítást eredményezett.

 

November 13.

A 2005 óta folytatott tevékenység eredményeképpen elkészült az 50 ezredik felújított sebességváltó.

November 3.

Az Opel Szentgotthárd a régió általános és középiskoláinak, köztük több műszaki profilú szakközépiskolának adományozott 180 használt, de működőképes számítógépet. A gyár az adománnyal az oktatás magas színvonalának fenntartásához kíván hozzájárulni, illetve az iskolai kapcsolatait még szorosabbra fűzni.

Július 16.

Hivatalosan is elkezdődött a kisméretű benzines motorcsalád, az SGE (small-size gasoline engine) gyártása a Flex gyárban. Az ez alkalomból szervezett ünnepségen beszédet mondott Solt Tamás gyárigazgató, Joachim Koschnicke, a General Motors Europe alelnöke és Szijjártó Péter, a Külgazdasági és Külügyminiszter-helyettes. A kisméretű benzines motorcsalád első tagja 1.0 literes, háromhengeres és 115 lóerős, és elsőként az Opel ADAM-ba kerül.

Március 14.

A március 15-i nemzeti ünnep alkalmából szervezett állami kitüntetések díjátadó ünnepségén, március 14-én, a budapesti Néprajzi Múzeumban Solt Tamás gyárigazgató a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét vette át dr. Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől, közigazgatási és igazságügyi minisztertől. Solt Tamás a kitüntetésben az autóipari beruházások előmozdítása érdekében végzett tevékenységéért, valamint Szentgotthárd és a térség oktatási, kulturális és sportéletének fejlődéséhez való hozzájárulása elismeréseként részesült.


Solt Tamás gyárigazgatót ugyanezen a napon a „Vas Megye Gazdaságáért” díjjal is kitüntették, az indoklás szerint a szentgotthárdi gyárban megvalósuló fejlesztések, illetve munkahelyteremtő és növelő beruházások eredményeképpen tevékenységével a megye és az ország gazdaságának egészére élénkítően hat, s hozzájárul a gazdasági szerepük erősödéséhez, valamint az Opel Szentgotthárd, mint a magyar gazdaság meghatározó szereplőjének fejlődéséhez, a magyar autóipar erősödéséhez.

Március 6.

Az Energiatakarékosság Világnapján adták át az Energiahatékonysági Kiválósági Pályázat
díjait. A pályázaton vállalatunk „Energiahatékony Vállalat” címet nyert. A díjat Solt Tamás gyárigazgató vette át. A bevezetett energia-megtakarítási projektek révén összesen 888 kilowatt értékkel járul hozzá a vállalat az úgynevezett Virtuális Erőmű építéséhez. A gyár áram- és gázfogyasztása a korábbi állapothoz viszonyítva összességében 6110 megawatt órával csökkent.

Február 5.

Megrendezésre került a Magyar Külgazdasági Hivatal Első Járműipari Szakmai Napja, melyen vállalatunkat Solt Tamás ügyvezető igazgató képviselte. Prezentációjában eddigi sikereinkről, jövőbeli kilátásainkról, továbbá az ipar-, kutatás- és oktatásfejlesztés területén folytatott tevékenységünkről ejtett szót.


2013

December 13.

Ünnepélyes gyárértekezlet keretében 17 motort adományoztunk közép- és felsőfokú oktatási intézmények részére, hozzájárulva a gyakorlati oktatás színvonalas lebonyolításához.

November 7-9.

Megrendezésre került az Automotive Hungary járműipari szakkiállítás, melyen gyárunk az Opel Magyarországgal közös standon jelent meg. Az érdeklődők megtekinthették a legújabb, 2013-ban sorozatgyártásba került motorjainkat, és alkatrész-felismerő játékunkban is részt vehettek. A konferenciaprogramban Solt Tamás ügyvezető igazgató Versenyképes Autóipari Környezet - Az Opel Szentgotthárd működése és a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központ stratégiai célrendszere címmel, Magyar Csaba launch manager pedig A jövő motorjai Szentgotthárdról, az Opel legújabb fejlesztésű motorjai címmel tartott előadást.

Október 27.

Stratégiai partnerünk, a szombathelyi Weöres Sándor Színház átadta a Holdbéli csónakos díját, melyben a színház legjobb színésze és háttérmunkása részesülhetett. A díj mellé vállalatunk által alapított Opel-különdíjban szintén egy színész és egy háttérmunkás részesült, akik kéthetes Opel ADAM autóhasználatot nyertek.

Július 9.

A Parlamentben újabb bővítést jelentett be Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdaságért felelős államtitkára és Solt Tamás, az Opel Szentgotthárd ügyvezető igazgatója. Ennek értelmében további 60 millió eurós beruházás valósul meg Szentgotthárdon, mellyel tovább bővül a Flex motorgyár rugalmassága és kapacitása. A gyár alkalmassá válik 1.8 literes motorok előállítására is, és éves kapacitása további 70 ezer darabbal növekszik. A beruházás nyomán további 100 munkahely jön létre. Ezzel a Flex motorgyár kapcsán megvalósuló összberuházás megközelíti a 700 millió eurót, az éves kapacitás pedig a 650 ezer darabot.

Június 18.

Elindult a középkategóriás, 1.6 literes dízel motorok (MDE – middle-size diesel engine) sorozatgyártása a Flex gyárban.

Június 13.

Az Opel Szentgotthárd hosszú távú együttműködési megállapodást kötött a szombathelyi Weöres Sándor Színházzal, melynek értelmében a színház kiemelt partnerévé vált. A dokumentumot sajtótájékoztató keretében írta alá Jordán Tamás, a színház ügyvezető igazgatója és Solt Tamás, a szentgotthárdi gyár igazgatója.

Április 9.

Megkezdődött az új, 1600 m2-es csarnokrész építése.

Február 12.

Orbán Viktor miniszterelnök és Joachim Koschnicke, az Opel/Vauxhall kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke bejelentették a Parlamentben, hogy a Flex gyár tovább bővül: újabb 1600 m2-rel nő a csarnok mérete, s további 100 fő felvétele válik szükségessé a következő években. A kapacitásbővítéssel az Opel újabb 130 millió eurót invesztál szentgotthárdi gyárába.

Február 8.

Elindult a sorozatgyártás a Flex gyárban, elsőként a középkategóriás, 1.6 literes benzines motorokkal (MGE – middle-size gasoline engine).


2012

December 20.

A magyar kormány 167/2012 határozata kiemelt járműipari központtá nyilvánította a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot (www.pannonjmk.hu), mely a Szombathely – Szentgotthárd - Zalaegerszeg régió járműiparának hosszú távú növekedése és versenyképességének növelése érdekében jött létre, és melynek vezető tagja az Opel Szentgotthárd Kft. A térség gépipari és elektronikai ipari fejlesztési törekvéseit a kormány illetékes tagjai kiemelt prioritásként kezelik.

Október 17.

Elkészült a Szentgotthárdon gyártott 7 milliomodik motor.

Szeptember 20.

Szinte napra pontosan két évvel a bővítés bejelentése után Orbán Viktor miniszterelnök és Thomas Sedran, az Opel/Vauxhall Igazgatótanácsának elnökhelyettese felavatták a Flex motorgyárat.

Július

Ekkor ünnepelte a vállalat motorgyártásának 20 éves évfordulóját.

Március 12-13.

Huszadik születésnapján hazajött az első Szentgotthárdon gyártott Opel Astra Budapestről, a Közlekedési Múzeumból.

Március

A gyár megkapta a „Beépített minőség IV. szint” minősítést az Opel/Vauxhall „Bulit-In-Quality” team-jétől.

Január

A vállalat Kiemelt Miniszteri Dicséretben részesült a Humán Erőforrás Miniszter által, az oktatásban és kutatásban való közreműködésért és támogatásért.


2011

Szeptember 23.

Szerkezetkésszé vált a Flex motorgyár új, 30.000 m2-es csarnoka. A Bokréta-ünnep során Szatmáry Kristóf, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára és Volker Hoff, az Opel/Vauxhall kormányzati kapcsolatokért felelős alelnöke rögzítette a színes szalagokat az „Opel bokrétára”.

Április 12.

Az új beruházáshoz kapcsolódó Flex Motorgyár alapkövét Orbán Viktor miniszterelnök és Nick Reilly, az Opel/Vauxhall európai elnöke helyezte el az ünnepi ceremónia alkalmával.

Január 12.

Ünnepi gyárértekezleten emlékezett meg a vállalat arról, hogy 10 éve nem történt munkanapkieséssel járó baleset. A rendezvényen Bakos József, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnöke is beszédet mondott.


2010

A vállalat bekerült a Magyar “KarrierStart TOP 30”-ba. A Hewitt Humán Tanácsadó és a Figyelő közös kutatása a legjobb magyarországi munkahelyek megtalálását célozta meg, melynek során a szentgotthárdi gyárat a 30 legjobb, illetve az iparági 3 legjobb közé választották. Ezen kívül különdíjként a TOP Executive díjat is megkapta a gyár, mellyel azt a vállalatot díjazták, ahol a legmagasabb azon vezetők aránya, akik korábban alacsonyabb beosztásban is a vállalatnál dolgoztak. Ezen kívül különdíjként a TOP Executive díjat is megkapta a GMPTH, mellyel azt a vállalatot díjazták, ahol a legmagasabb azon vezetők aránya, akik korábban alacsonyabb beosztásban is a vállalatnál dolgoztak.

Reinald Hoben, az Opel/Vauxhall gyártásért felelős alelnöke, Orbán Viktor miniszterelnökkel közösen a Parlamentben bejelentette az Opel új beruházását. Az 500 millió eurós beruházás célja a szentgotthárdi gyár kibővítése és három olyan új motorcsalád gyártására történő előkészítése, melyeket az alacsony üzemanyag fogyasztás és csökkentett CO2 kibocsátás jellemez. A projekt megvalósítása 800 új munkahely létesülését vonja maga után, és eredményeként évente 500 ezer motor készülhet Szentgotthárdon.


2009

Megkezdődött a készre szerelt, 1.6 és 1.8 literes, változtatható vezérműtengely-szögű benzines motorok gyártása Kínába. A három éve elindult új tevékenység eredményeképpen elkészült a 10 ezredik felújított sebességváltó.


2008

A gyár újabb elismerésben részesült: a General Motors elismerő díját kapta meg kiemelkedő rugalmasságáért, melyet más GM gyárak megmunkált alkatrésszel való ellátása során tanúsított.A vállalatnak több éves előkészítő munkát követően sikerült elérni azt a környezetvédelem terén jelentős eredményt, melyben hulladéklerakók igénybe vétele nélkül helyezi el a gyárban keletkező összes hulladékot. Megkezdődött az 1.6 és 1.8 literes Euro 5 standard benzinüzemű motorok gyártása az új Opel Insignia-ba. Sor került a vállalat II. Tudományos Konferenciájára. Sor került a vállalat II. Tudományos Konferenciájára.


2007

Ebben az évben ünnepelte a motorgyár fennállásának 15. évfordulóját. A termékpaletta tovább bővült: megkezdődött az 1.8 literes motorok amerikai piacra történő sorozatgyártása az úgynevezett Saturn Astra modellhez. Megrendezésre került a vállalat I. Tudományos Konferenciája, a magyar egyetemekkel közösen folytatott kutatás-fejlesztési tevékenységekről. Ebben az évben ünnepelte a vállalat a motorgyártási tevékenységének 15 éves évfordulóját. Szintén ebben az évben ismét odaítélte a gyárnak a Japán Gyári Karbantartási Intézet (JIPM) Teljeskörű Hatékony Karbantartás Díját (TPM), „a folyamatos TPM kiválóság iránti elkötelezettségért”.


2006

A munkatársak kiemelkedő szakértelmére építve ismét bővült a vállalat tevékenységi köre, ezúttal a személygépjármű sebességváltók felújításával, valamint a motororsó javítással. A piacon megjelent az Opel Meriva OPC, melyhez az 1.6 literes sportos turbómotor Szentgotthárdon készült. A gyár ebben az évben elérte az összesen 5 millió gyártott motor mennyiséget. Mindezt úgy, hogy már 8 millió munkanapkiesés nélkül ledolgozott munkaórát tudhatott maga mögött. Szintén ebben az évben a vállalat elnyerte az Európai Minőségmenedzsment Alapítvány (EFQM) Európai Minőségi Díját, a „Tényeken és folyamatokon alapuló vezetésért”.


2005

A szentgotthárdi motorgyártás újabb mérföldkövéhez érkezett: elindult az 1.6 literes turbó meghajtású motorok gyártása. Szintén ekkor indult a nagy teherbírású gépjárművekhez készülő, Allison sebességváltók gyártása, és még ebben az évben elkészült az 50 ezredik Allison automata sebességváltó. A helyi III. Béla Szakképző Intézettel együttműködésben technikusi és multi-skilled karbantartói képzés kezdődött, mely a meglévő munkaerő fejlesztését és megtartását célozta meg.


2004

Áprilisban elkészült a 4 milliomodik motor. A Szentgotthárdon gyártott 1.6 literes Opel motor Arany Olaj-csepp díjat (Golden Oil Drop) nyert Németországban. A vállalat döntése értelmében a fokozatmentes automata sebességváltók (CVT) gyártása viszont az év végével megszűnt. A gyár a Japán Gyári Karbantartási Intézet (JIPM) Teljeskörű Hatékony Karbantartás Díjában (TPM) részesült, melyet „ipari Oscar-díj”-ként is szoktak emlegetni.


2003

Kihasználva a modern és rugalmas hengerfejgyári technológia által nyújtott lehetőségeket, Szentgotthárdra került át az összes helyi hengerfejigény gyártása. Döntés született az Allison sebességváltó gyár termékpalettájának bővítéséről, mellyel alkalmassá teszik nagy teherbírású váltók összeszerelésére is. Mindeközben két munkavédelmi eredményt is elkönyvelhetett a cég: az év során a 3., illetve 4. millió munkaórát is sikerült munkanapkieséssel járó baleset nélkül teljesíteni.


2002

Elindult a fokozatmentes automata sebességváltók (CVT) gyártása. A termék többségében az amerikai piacra, a GM Saturn Vue modelljébe került beépítésre. A motorgyárban elindult a harmadik generációs motorok 1.8 literes változatának gyártása. A vállalat az Európai Minőségi Díj pályázaton sorozatban a harmadik évben ért el döntős helyezést.


2001

Megkezdődött a harmadik generációs motorok gyártása. Ebben az évben épült meg a beérkező áruk, alkatrészek fogadására és kezelésére alkalmas logisztikai csarnok.

 

Az Európai Minőségi Díj pályázaton ismét döntős helyezést ért el a vállalat.


2000

Sor került az Allison Transmission első tengerentúli, Magyarországon létesített gyárának felavatására. Ennek köszönhetően bekerült a tevékenységek közé az Allison típusú, autóbuszok és tehergépjárművek számára – globális exportra – készülő automata sebességváltók szerelése. Közben a General Motors és a Fiat stratégiai együttműködés megkötését jelentette be, melynek értelmében 50-50 %-os tulajdonú közös vállalatok létrehozásáról döntöttek a beszerzés, illetve a motor- és sebességváltó-gyártás területén. A szentgotthárdi gyár Európai Minőségi Díjra készített pályázata döntős helyezést ért el.


1999

Lezárult egy korszak: a 4 404-dik Vectrával befejeződött az autók építése. Elindult a gyárterület átépítése az új sebességváltó gyár (CVT), illetve az Allison váltómű gyár céljaira.

 

A motorgyár ebben az évben gyártotta le az eddigi legnagyobb darabszámot. Több mint 515 ezer új motor került Szentgotthárdról az európai utakra, s a hengerfejgyártás is nagy lépésekkel bővült. Októberben már a második millió motor is elhagyhatta a gyárat.


1998

Elindult az 1.8 literes, 16 szelepes ECOTEC motorok gyártása. Az autógyár a 80 835-dik Opel Astra gyártása után áttért az Opel Vectrák összeszerelésére. Egy újabb beruházással a vállalat egy új sebességváltó gyár (CVT) felépítését célozta meg. A gyár QS/ISO 9000 Tanúsítványt kapott.


1997

A gyár Nemzeti Minőségi Díjat, valamint Gábor Dénes Díjat nyert, továbbá környezetvédelmi irányítási rendszere első ízben kapta meg az ISO 14001-es tanúsítást. A motorgyártás ebben az évben érte el az 1 milliós darabszámot. Ebben az évben az autógyár életének egyik fontos eseménye volt, hogy a sorokon 200 rendőrségi Astra készült, másrészt a műszakszám növelésével festett karosszériákat készített és küldött a gyár Lengyelországba, a Gliwicében indulófélben lévő autógyártáshoz. Közben az Opel Hungary budapesti kereskedelmi szervezete regionális feladatokat kapott, s az újonnan létrehozott, önállóvá vált szervezet Opel Southeast Europe Kft. néven Magyarország mellett több közép-kelet-európai ország területén is szervezni kezdte az értékesítéssel összefüggő feladatokat.


1996

Szeptemberben megkezdte a termelést a hengerfejgyár, a világ egyik legmodernebb gyáraként. Legyártásra került az egy milliomodik motor.


1995

A vállalat új beruházása a motorgyár kapacitásának megduplázását, évi 460 ezer motor termelését célozta meg. Közben megkezdődött egy új, agilis és flexibilis technológiájú hengerfejüzem építése, évi 460 ezer darab, 16 szelepes hengerfej gyártására. Ugyanebben évben elindult az Astra lépcsőshátú változatának gyártása.


1994

A motorgyárban bevezetésre került a második, majd a harmadik műszak, és elindult az 1.4 literes, 16 szelepes ECOTEC motorok gyártása, melyek először az új Tigra modellbe kerültek beépítésre.


1993

Megkezdődött az 1.6 literes,16 szelepes ECOTEC motorok gyártása, amely az új Corsa GSi gépkocsiban mutatkozott be.


1992

Márciusban legördült a szalagról az első Opel Astra, a modern kor első magyar építésű személygépkocsija, melyet Antall József miniszterelnök vezetett le a szerelősorról március 13-án. A jármű ma a budapesti Közlekedési Múzeumban látható. Júniusban elkezdődött az 1.6 literes, 8 szelepes motorok gyártása. Októberben Göncz Árpád Köztársasági elnök hivatalosan is felavatta a GM Hungary gyárát.


1991

Megkezdődött az építkezés, és megtörtént az első dolgozók felvétele. Hamarosan aláírták az első tíz márkakereskedői szerződést, Az autógyári kollégák betanulását Azambuja-ban, a Portugál összeszerelő-üzemben, a motorgyári munkatársakét pedig az osztrák Aspernben szervezte meg a vállalat. Az eredeti cél évente 15 ezer Astra gépkocsi összeszerelése és 200 ezer darab 1.6 literes motor gyártása, továbbá a budapesti székhelyű kereskedelmi cég megalapítása volt.


1990

Júliusban a General Motors és a Rába Magyar Vagon- és Gépgyár szerződést írt alá egy vegyesvállalat létesítéséről, mely a rendszerváltás utáni Magyarország első multinacionális vállalata lett. A projektet hivatalosan szeptemberben jelentették be, a General Motors Hungary Járműgyártó Kft. és az Autóforgalmazó Kft. bejegyzése pedig 1991 januárjában történt meg.